Ezidáig büszkén mondhattam, hogy rengeteg ismerősöm, cimborám, haverom van. De számot vetettem az elmúlt hetekben, és bizony rájöttem, hogy java részüket nem is kedvelem, sőt néhány embert kifejezetten nem is bírok elviselni a társaságban. Ennek ellenére próbáltam jópofizni, mert az ilyen emberek mégis csak jóban voltak valamelyik igazi haverommal vagy barátommal, és nem akartam, hogy ők érezzék emiatt kellemetlenül magukat. Próbáltam magamat elvakítani, illetve többször is adni "mégegy esélyt" az ilyen személyeknek.

Viszont az elmúlt 1-2-3 hónapban a fentebb említett emberek közül egyesek gyáva módon áskálódtak a hátam mögött, lenéző és sértő kijelentéseket tettek. Csakhogy voltak olyan hanyagok, hogy hülyének néztek, azt hitték nem jut vissza hozzám, vagy nem tudom meg, nem jövök rá magamtól, kitől erednek ezek a dolgok. Nos tévedtek. Én, az egyik fickó a blog "két kis debreceni szerencsétlen" szerzőjéből bizony megelégeltem a kényszerített mosolyt, meg a jópofizást, és hasonlóan negatívan fogok hozzáállni a szituációkhoz illetve az adott emberekhez, viszont nem gyáva féreg módjára a hátuk mögött. Szóval ha valakinek valami nem tetszik, akkor valószínüleg oka van, meg lehet kérdezni, el fogom mondani. De olyan bánásmódra számítson az illető, mint ahogyan ő viszonul hozzám. Remélem az érintettek közül páran olvassák ezt a postot, és magukba néznek. Bár ennek ellenére biztos akad olyan közületek, aki sumák alakoskodó módjára továbbra is folytatja. Na hát annak is lesznek következményei.

"Isten utál minket"