Ezentúl rendszeresen fogok újra blogolni, megígérem.


Csak manapság ébren álmodok. Gyötör a láz, a tagjaim fájnak. A fejemben furcsa gondolatok kavarognak, és ha este aludni térek, a bizar és perverz álmaim még ocsmányabbá válnak. Az arcom kemence ahol az agyam az izzó zsarátnok, és nem látok az álmaimon túl.
Nem tudom eldönteni mikor vagyok ébren és mikor álmodok. Csak lehunyom a szemem és otthon érzem magam, de ha végre pihenni próbálok mert tényleg hazaértem, hát folyton felriadok az indulás hamis kényszerére.

Ilyen az mikor 39 fok fölötti láza van az embernek. Mikor fáj a mellkasa. Mert fúrja a lelkiismerete is, olajként csöpögve testének tüzére. Mikor már feladja, de csak álmában meri azt is, pedig nem is tudja, most éppen álmodik-e?

S ha ez tényleg így van és igaz? Ha az embert a tudata tényleg megbetegítheti, akarata elhagyhatja, akkor Isten tényleg nagyon utálhat minket hogy ilyen gyengének termtett saját képmására. Hagyd hát el lelkiismereted vagy tanulj meg elszámolni vele... mást úgy sem tehetsz, hisz nézz szét: lassan mind kigyógyulunk ebből az életnek nevezett betegségből.