Múlthét kedden megünnepeltük Red születésnapját, jót mulattunk, de meglett a böjtje. Kevésnek bizonyult az ing és a zakó a hajnali hazaúton. Eleve megfázva mentem le, ez meg rátett mégegy lapáttal. Szerda délelőttre lebetegedtem. Pár szem aspirin meg forró tea után valamennyire jobban éreztem magam, de estére megint rosszabbul lettem, így ki kellett hagynom a megbeszélt sörözést egy cimbicsajjal. Aztán péntekig folyamatosan romlott az állapotom. Szombaton mentem is az orvoshoz, aki kezdődő tüdőgyulladást állapított meg. Azóta persze teletömtek gyógyszerrel, jobban is vagyok. Valószínűleg holnap délelőtt megyek vissza Debrecenbe. Hurrá.

Késő délután jól begyógyszerezve ledőltem pihenni kicsit, sokáig félálom-szerű állapotban fetrengtem, aztán sikerült nagyjából fél órát aludnom. Ekkor nagyon furcsát álmodtam. Olyan volt az egész mint egy fotóalbum. Képeket láttam hosszabb-rövidebb ideig. De mintha más ember életéből lettek volna. Olyan arcokat véltem felfedezni akiket nem láttam még sosem: fiúkat-lányokat, férfiakat-nőket egyaránt. Számomra ismeretlen várost, helyszínt, tájat láttam: nyüzsgő, talán valamilyen ünnepség alkalmából feldíszített utcát, csendes hajnali látképet egy városról, sziklákat, erdőket, pusztaságot. Az egész - leszámítva a fényképalbum jelleget - nem volt egyáltalán szürreális, a maga álomszerű módján nagyon is letisztult volt. Azóta szinte megállás nélkül ezen töröm a fejem, hogyan kerülhettek ezek a képek az álmomba. Végül arra jutottam, hogy nyilván az interneten mászkálás során égtek be ezek a fényképek a tudatalattimba, és most álom formájában feltörtek. De lehet ezzel csak kényszeresen meg akarok magyarázni magamnak racionálisan egy olyan dolgot amit amúgy képtelen lennék felfogni. Lehet látomásom, vízióm volt. Ilyen szempontból sosem véltem magam különleges adottságokkal rendelkező embernek, de ez most tényleg kísérteties volt. Kitudja, lehet a Legfelsőbb Alkotóművész így üzent nekem valamit. Mindenesetre többször is átgondoltam az álmomat, végigfutottam az egészen, alaposan memorizáltam annyi képet amennyit csak tudtam, így ha a jövőben felismerek egy "képet", tudni fogom, hogy valamit kezdenem kell a helyzettel. Vagy elkerülöm mert veszélyt jelenthet, vagy pedig csak egy jel ami a megfelelő irányba terel. Nem tudom. Idővel majd rájövök.

Biztos csak Óðinn vagy Loki játszadoznak velem. Sebaj, nektek még mindig ott van Isten. Aki már csak titeket utál. Engem ugyanis elfelejtett rég. Ami nem is baj, hiszen vannak más játszótársaim az élet nevű játszmában, amire ők ott fent lehet nagy ívben szarnak. Vagy mégsem?