Pont olvastam egy érdekes cikket jelenlegi kedvenc blogomon, a gyuloltellensegeink.blog.hu-n, innen jött a post ötlete.

Kurvasokmindent letettünk ezért a vén Európáért, felvettük a kereszténységet, védtük a nyugat seggét a tatárokkal, nem sokkal később a törökkel szemben, miközben ők a saját kis hatalmi harcukkal voltak elfoglalva. [Itt jegyezném meg, hogy Batu kánt, és a krími tatár bandáját át kellett volna engedni díszkísérettel az országon, aztán megmondani nekik, hogy raboljatok, fosztogassatok Európában baszdmeg, minket ne bántsatok, adjátok ide a zsákmányotok egytizedét, cserébe nem döglöttök éhen hazaúton, csakhogy minden prímán, olajozottan menjen...]

Nyugat-európai keresztény testvéreink persze már csak akkor léptek, mikor plafonig ért a szar, és az Oszmán Birodalomnak csak sikerült végre betörnie a politikailag meg mindenhogy szétszaggatott szépmagyarhonba, amit külföldi segítség nélkül, egyes-egyedül, hős végvári vitézek vére árán védtünk jópár emberöltőn keresztül. Aztán amikor a szultán belekóstolt Bécs büszke várába, [A rossebnek nem taszította rabigába őket Mátyás annakidején.] gyorsan jött a Szent Liga, a hős megmentő Habsburgok vezetésével, idekirálykodtak, papíron kiverték hazánk területéről a muszlim hódítókat. Persze nem léptek volna hamarabb... Minek? Hadd dögöljön a hülye magyar. Arról persze fogadjunk nem ejtenek egy szót sem a nyugat-európai történelemkönyvek, hogy valójában mi magyarok vittük a prímet, megmutattuk, hogy igenis lehet a szarból is várat építeni, és picsánrúgtuk a törököket. Persze elméletben ki verte ki innen a törököket? Hát Lotharingiai Károly és cimborái, Rüdiger von Starhemberg, meg Badeni Lajos. Nem Zrínyi, meg a magyar vitézek... Áá ugyan már, dehogy is.

Na és akkor idéznék is a 20. századra vonatkozólag hasonlót a Gyűlölt ellenségeink blogról:

[...] A csehek [...] Puskalövés nélkül élték túl az utóbbi négyszáz évet, és minden rendszerrel barátian kijöttek. [...] ’68-ért is minden okunk meg van a rosszallásra. Kis hiszti után ismét puskalövés nélkül adták meg magukat, persze mi, akik nem fossuk barnára a combunkat egy csapat bevodkázott tatár harckocsizótól, nem vagyunk érdekesek. Ha a nyugat a kommunista elnyomásra akar emlékezni, akkor egyből jön ’68, és nem ’56.

Mindig meg akartunk felelni a nyugat normáinak, asszimilálódni, hogy befogadjanak. Sikerült? Nem. Délről azok a vérivó rácok gyűlölnek minket, északról a hontalan tótok, kelet-délkeletről meg a szőröstalpú, barbár oláhok. Nem alkalmazkodni kellett volna, hanem mocsok opportunista módon kihasználni minden lehetőséget, a saját malmunkra hajtani a vizet. Igen, lehet mondani, hogy utólag könnyű okoskodni. Lényegtelen. Európa védőbástyái voltunk, cserébe meg hagytuk magunkat, hogy beleköpjenek a levesünkbe évszázadokon keresztül. Mit értünk el vele? A törökök közül páran tisztelnek minket emiatt. Nabumm. Most itt vagyunk Európa pöcegödrében, amibe A Legfelsőbb Alkotóművész, meg bölcs politikusaink elégedett mosollyal folyton beleszarnak. Miért? Hát mert a blog címe is azt mondja, azér'.