Még mielőtt bárki is azt hinné hogy megint előtört belőlem a filozófia, megnyugtatok mindenkit, hogy nem, nem erről van szó.
Csak ma láttam egy verebet. Aranyos kis állatok ha jobban megfigyeli őket az ember, de az a példány amelyikkel én találkoztam, nos az... öngyilkos lett.
Sétálgattam az utcán és éppen elmélyülten néztem magam elé, megszokásból. Nem mintha a betonút változatossága megnyugtatna, de addig se kell a szembejövő embereket néznem. Tekintetem így találkozott a kis madárkával. Tisztán láttam, hogy megnéz magának. Jobbra balra fordította a fejét hogy mindkét szemével jól láthasson, aztán felreppent. Egyenes ívben felrepült két embernyi magasságba, majd hírtelen összecsapta a szárnyait és fejjel előre bukórepülésbe kezdett...

Felvettem az ernyedt kis testét, s most is itt van zsebembe.
Vigasztal, hogy nem csak nekünk pokol a világ. Isten utál minket, és a verebeket.