Néhány hete Wacakkal egy kocsmázás után hazafelé menet szóba jött, hogy már régen posztoltam ide. Mondtam neki, hogy meg vagyok elégedve a dolgokkal, bár nincs melóm, ennek ellenére minden rendben van, szóval nincs miért ide írnom, meg szidni a Legfelsőbb Alkotóművészt. Nagyjából ott egyeztünk ki, hogy Isten már annyira szarik ránk, hogy "baszik kibaszni velünk", hogy legalább ne unatkozzunk véletlenül se. Na hát csak figyel az Öreg odafentről, mert azért történt ez-az.

Múlthét hétfőn időre akartam Debrecenbe érni, hát persze, hogy késett a vonat, átkozottnagy vihar volt, mozdony lerobbant, viszont tartalék gépet nem tudtak küldeni mert a rend kedvéért egy fa rádőlt arra a sínpárra amelyiken a mi szerelvénnyünk állt. Majdnem egy órát kellett várni. Kint szakadt az eső, fújt a szél, bent meg 100% páratartalom, dögmeleg. Ablakot nem volt tanácsos lehúzni, mert 1-2 perc alatt bokáig érő víz lett volna odabent a fülkében. Így hát vártunk. Következő vonat beállt mellénk, átszálltunk, irány Debrecen. Na persze mire hazajutottam, jól eláztam.

Viszont ami tegnap történt, az megér egy kis körítést. Záhonyból vonattal indultam Debrecenbe dél körül. Az út unalmas volt, zenét hallgattam, meg bambultam a füllesztő hőségben. Aztán Hajdúhadháznál egy lovasszekeret elcsaptunk. Éppen a Mayhemtől a De Mysteriis Dom Sathanast hallgattam, amikor a vonat kegyetlen mód elkezdett rázkódni meg fékezni. Faszilánok és por vágódott be a lehúzott ablakokon. Pánikoltak a fülkében, hogy kisiklunk. Nekem is átfutott a gondolat az agyamon, de amikor megéreztem az égett hús és perzselt szőr szagát, akkor bizony rájöttem, ez ember vagy állat volt. Nagyon hatásos és félelmetes érzés volt az egész. Persze azonnal felpattantam és kilestem. 100-150m-es vércsík a síneken, majd a végén egy szép nagy vörös paca. "Na ez biztos nem ember,mert az nem csinál ekkora vérfürdőt." Lehet hangosan mondtam ki, lehet csak gondoltam, nem tudom.

Lovasszekér, 2 lóval, 2 emberrel. Szörnyethalt mindenki. Aztán kiderült, hogy mégsem, mert talán fél perc után lehetett hallani hogy valami nyerít, hörög, küszködik. Hát az egyik ló nem pusztult el azonnal, hanem a mozdony elején az ütközőre akadt. Még legalább 2 percig hallhattuk szerencsétlen állat haláltusáját az első kocsiban mire kilehelte végleg a lelkét. A black metál meg csak dübörgött a fülemben. A nagy melegnek köszönhetően hamarosan érezni lehetett a halál szagát: a kiontott vért és a feltépett húst. Fülledt időben ez igen kellemetlen. Egy-két ember talán rosszul is lett. Valamiért én nem undorodtam, nem fintorogtam. A halál számomra megszokott dolog, engem nem érint olyan mélyen. Az elmúlt pár évben 7-szer utaztam olyan vonaton ami embert vagy állatot gázolt.

Másfél óra késést jósolgattak, az emberek pánikoltak, hogy mi fog történni. A halál szaga egyre jobban terjengett. Valamiért a másokon látszódó felkavarodottság, rossz érzet, félelem, undor, nyomasztó helyzet, meg úgy a halál közelsége-jelenléte számomra is megmagyarázhatatlan nyugalommal töltött el. És üvöltött a fejemben a Burzum - My Journey to the Stars. Pure fucking black metal. Nem azért mondom mert én annyira gonosz darkos vérivó sátánista vagyok. Egyszerűen csak azt írom le amit átéltem. Sajnos a történet ebben a formában nem adja vissza azt az érzést. Ott kellett volna lenni. Minden apró részlet közrejátszhatott, hogy ebben az élményben legyen részem. Érezni a szagokat, a fülledt meleg levegőt ritkán felkavaró enyhe fuvallatot, látni az embereken a kimutatott érzelmeiket és az idegeskedők cigarettái által telefüstölt folyosón furán játszadozó napfényt, hallani a mentőhelikopter rotorja által keltett dübögést, lüktetést. Úgy látszik a Legfelsőbb Alkotóművész figyelemmel követi utamat, morbid módon még a kedvemre is tett, úgyhogy most kivételesen nincs bajom vele.