Ebben a pillanatban ébredtem fel.

Leszakadt a plafonom egy darabja. Vele együtt hullt alá a mélybe egy 10 kilós virágcserép és édesanyám egyik kedvenc szobanövénye. Ez a csodás, függő, halálcsapda pont a fejem fölött himbálózott amíg ki tudja minek a szeszélyeként le nem esett.
Magával sodorta a székemet, elkapta az asztal sarkát és végeredményben elpusztított vagy 10 befőttes üveget (melyeket édesanyám előszeretettel tárol nálam, amikor nem otthon vagyok a szobám jobban emlékeztet egy kamrára mint egy lakóhelységre).

Én csak a csattanást hallottam majd éreztem hogy beterít a nedves föld és az üvegszilánkok fura egyvelege. Felugrottam az ágyamból és hirtelenkedésemnek köszönhetően összevágtam a lábam. Egyéb bajom nem történt.

Édesanyám berohant és csak néztük a romokat. Megkérdezte, hogy jól vagyok-e és miután kielégítő választ kapott, elkezdtük feltakarítani a romokat.
Üveg és föld, itt-ott növényi részek sebzett maradványai, és a halott növény kitekert,megcsavarodott, végső pozícióban. Precíz munkával tüntettem el minden árulkodó bizonyítékot. Miután végeztem, vetettem egy pillantást a plafonra is. A csavarmenetes kampó egyszerűen ki szakadt a falból, óriási lyukat hagyva maga után. A sebzett falszakasz alá álltam és képzeletben újra végigjátszottam az esetet.
A növényt legalább fél méterrel arrébb érte a végzete mint ahogy a lyuk alapján elgondolná az ember. Egyenesen rám kellett volna esnie.
Bizonyára Isten rendezhette ezt a sorsfricskát, jelzésként, vagy csak mert utál minket...
...avagy az ördög vigyáz a sajátjaira...