Iszonyatosan ki vagyok már. Nem bírok mozdulni, alig bírom nyitva tartani a szemem de ezt a szart már csak leírom.

Három napja nem alszom itthon, annyi italt, drogot és szart sikerült magamba töltenem hogy már én magam is félek attól aki ilyenkor szoktam lenni. Érzem hogy tisztulni kéne, érzem hogy ez az egész kibaszottul nincs rendben. Ez már egy betegség amely megtámadta az agyamat és szivacsos semmivé változtatta azt a részt amivel mérlegelni szoktam, ha volt egyáltalán ilyen apró szeglet.

Úgy érzem túl vagyok már mindenen, a bennem lévő valami mégis húzni akar tovább. Azt üvölti hogy nem volt elég, ő még mindig akar. Akar és el is veszi ha kell neki. Hiába tudom hogy nagyon nem kéne nem tudok nemet mondani. Valami különös módon az én genetikai készletemből eltünt az a természetes félelemérzet hogy nem tudsz magadról. Egyszerűen imádok testen kívül lenni.

Az elmúlt pár napba összehánytam magam, ismeretlen nőkkel szexeltem, beszedtem mindent, mindegy hogy ki adta, és persze nyavalyogtam.Visítottam hogy már nem bírom, már nem akarom, hogy nekem már nincs erőm ehez az élethez. Könyörögtem saját magamnak és Istennek hogy legyen már vége. Haljak meg, dezintegrálódjak, vagy bármi. Legbelül mégis imádtam.

Most pedig itt vagyok,a fizikai fájdalomtól, a fáradtságtól, és attól hogy három napja nem ettem rendesen már teljesen kiborult a szervezetem. Véreset köhögök, és a gyomromba valami nyálkás hideg gumót érzek amitől úgy azt hiszemel fogom hányni magam.
Amíg nem csináltál magaddal ekkora szart, nem is éri meg élni.

Nem bántam meg semmit és már ugyse tudok visszafordulni. Szóval élvezzétek a privát jegyemet a pokolba potyautasok! Isten pedig utálhat engem de nagyon hogy még mindig nem pusztított el, de az is lehet hogy csak nagyon jól szórakozik.
Na ilyen amikor túl nagy egy buli baszd meg!